Egyedül lakni baromi jó, ezt minden gyerek tudja. Ha az embernek nincsenek ott a szülei, akkor a maga főnöke, nincsenek előírások, nincs kijárási tilalom, azt kajál, amit akar, amikor akar, amennyit akar (na jó, amennyi pénze van), elég csak akkor elmosogatni, amikor már nagyon gázos a helyzet, lehet hajnali kettőkor üvölttetni a zenét, bármikor áthívhatja rosszarcú barátait, hogy illegális tevékenységet folytathassanak fiatalkorú lányok rovására.
Arról nem is beszélve, hogy ha az embernek barátnője van, a külön lakás szinte alapkövetelmény, különben lehet kerülgetni a szülőket, vagy megpróbálni két főre duplaágyas hotelszobát egy éjszakára olcsón kivenni, ami amúgy olyan élmény, mint a thaiföldi transzvesztita prostituáltak: furcsa, de egyszer mindenkinek muszáj kipróbálni.
Fájó szívvel kellett hát búcsút intenem otthonos albérletemnek közel egy évvel ezelőtt, amikor munkahelyemet a fokozódó egyetemi teendők nyomásának engedelmeskedve otthagyván nem tudtam többé kifizetni a bérleti díjat, és az élet fircsa fintora, hogy egy ember halála kellett ahhoz, hogy kilátástalan helyzetem egyszeriben megoldódjon.
Történt ugyanis, hogy rég nem látott, és élete utolsó éveiban teljesen a tébolyba süppedő nagynéném végül alulmaradt a Nagy kaszással folytatott harcban, és őszinte meglepetésünkre kiderült, hogy Akácfa utcai lakását apámra hagyta, és még saját temetéséről is előre gondoskodott.
A lakás ilyentén módon családom, iletve (apámnak köszönhetően) rám szállván a legváratlanabb helyről érkezett a megváltás egyre kínosabb lakáshelyzetemre.
A történet azonban itt nemhogy nem zárul, hanem pont, hogy most kezdődik el, mert mint a mesebeli táltos, a lakás is szégyenletesen lepusztult állapotban kerül hősünk birtokába, akinek magának kell belőle aranykantáros paripát faragnia.
Ez a történet tehát Budapest egyik leglepusztultabb, legromosabb lakásának felújítását meséli el. Célja, hogy emléket állítsson a gigászi munkának, segítséget adjon, és fórumot teremtssen a hasonló cipőben járóknak, és örömöt szerezzen mindenkinek kávészünetben, lefekvés előtt és legfőképp munkaidőben és tanulás helyett.
